, 2021/10/4
A nettó nulla CO2-kibocsátású műanyag megfizethetőbb lehet a vártnál. A németországi RWTH Aachen Egyetem Műszaki Termodinamikai Intézetének kutatói olyan fenntartható műanyaggyártási és hulladékkezelési modellt mutattak be, amellyel a vártnál jóval kedvezőbb áron lehetne elérni a nettó nulla üvegházhatású gázkibocsátású műanyaggyártást.
A műanyagok túlnyomó többsége - az egyik legelterjedtebb emberi eredetű anyag - nemcsak alapanyagként, hanem gyártásukhoz is fosszilis tüzelőanyagokat használ. A műanyaggyártás jelenleg a kőolajfogyasztás 6 százalékát teszi ki. Ez az arány 2050-re várhatóan közel 20 százalékra emelkedik. A Párizsi Megállapodással összhangban álló éghajlati célok teljesítése érdekében a műanyagiparnak arra kell törekednie, hogy CO2-kibocsátását nettó nullára csökkentse.
A műanyaggyártásban a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok csökkentésére javasolt stratégiák közé tartozik a műanyag-ellátási lánc szén-dioxid-mentessé tétele (például elektromos járművek használata a közlekedésben) és a fosszilis szén alapanyagok újrahasznosítását célzó körforgásos technológiák (például kémiai újrahasznosítás, mechanikai újrahasznosítás, biomassza, valamint szén-dioxid-leválasztás és -hasznosítás) alkalmazása.
Míg a kutatások nagy része a következő generációs polimerek fenntarthatóbb építőelemeinek megtalálására összpontosít, a jelenleg használt műanyagok élettartama során az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése a körkörös technológiák alkalmazásával energiaigényesnek és kereskedelmileg megvalósíthatatlannak tűnik. Raoul Meys és kollégái a Science című folyóiratban közzétett jelentésükben egy alulról felfelé építkező modellt mutattak be a műanyaggyártásra és a hulladékkezelésre vonatkozóan.
A modell - amely több mint 400 technológiai adatkészleten alapul, amelyek a műanyagok több mint 90 százalékának életciklusát reprezentálják - lehetővé tette a kutatók számára, hogy öt különböző útvonalat vázoljanak fel a műanyagok élettartamra vonatkozó üvegházhatásúgáz-kibocsátására vonatkozóan 2050-re; ez az az év, amikorra a világnak el kell érnie a nettó nulla üvegházhatásúgáz-kibocsátást ahhoz, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti szinthez képest 1,5°C-on belül maradjon, és az éghajlatváltozás legpusztítóbb hatásait el lehessen kerülni.
A modellek azt mutatják, hogy az újrahasznosítás, a biomassza hasznosítása, valamint a szén-dioxid-leválasztás és -hasznosítás kombinálásával a szén-dioxid-leválasztással és -tárolással kombinált jelenlegi fosszilis tüzelőanyag-alapú gyártási technológiákhoz képest lényegesen alacsonyabb energiaigénnyel és működési költségekkel lehetne elérni a nettó nulla kibocsátású műanyagokat. Ehhez 70 százalékos tényleges újrahasznosítási arányra lenne szükség (jelenleg a gyártott műanyagoknak csak kilenc százalékát hasznosítják újra), miközben 34-53 százalékos energiamegtakarítás érhető el.
Ez az út megvalósítható a jelenleg használt monomerek jelenlegi fajtái esetében, ami azt jelenti, hogy a nettó nulla műanyag előállítása a következő generációs polimerektől való függés nélkül is lehetséges lenne. A szerzők szerint a 288 milliárd dolláros teljes költségmegtakarítási potenciál megvalósításához alacsony költségű megújuló biomassza és CO2-ellátásra, magas költségű olajellátásra, valamint olyan szakpolitikákra lenne szükség, amelyek ösztönzik a nagymértékű újrahasznosítást, és csökkentik a megújuló szén alapanyagokat használó technológiák beruházási akadályait.
Egy nemrégiben, szintén a Science-ben megjelent tanulmány megállapította, hogy a műanyaggyártás jelenlegi üteme, amely a környezetbe történő kibocsátással jár, visszafordíthatatlan károkat okozhat a környezetnek. Annak ellenére, hogy a fogyasztók egyre inkább tudatában vannak a műanyaghulladék környezeti hatásainak, az évente előállított egyszer használatos műanyagok mennyisége a következő öt évben várhatóan 30 százalékkal fog növekedni, ami a tengeri környezet további károsodását, valamint a szén-dioxid-kibocsátás növekedését kockáztatja.